Erőteljes profilváltáson ment át a Vígszínház mögötti Művész: az enteriőr túl sokat nem változott (vagy csak rosszul emlékszünk), a konyha viszont szépen hozzáidomult a környezethez.
Ha ajánlani kellene, akkor a Zsákbamacskába azok menjenek, akik szeretik ezt a régi vágású, kicsit magyaros vendéglős hagyományt követő konyhát. Abból a Lovag utcában nagyon sokat hoznak ki.
Kissé félve mentünk vissza a Karmába, mert ha ugyanolyan gyenge, mint egyszer nyáron volt, akkor el van rontva a vasárnapunk. Hál’istennek nem volt elrontva a vasárnapunk, a Karma ugyanis összeszedte magát.
Minél többször eszik az ember koreaiban, annál jobban fogja szeretni – azt hiszem, ezt nyugodtan kijelenthetem ennyi év távlatából.
Életem eddigi legnagyszerűbb vargánya krémlevesét 2007-ben Fertőrákoson ettem, a Ráspinál. Nem csoda, hogy azóta tervezek oda visszamenni – de most, hogy nyílt egy fiókétterem a Király utcában, végre nem is kell visszamenni. Vagy...
Jól eldugva, a svábhegyi Költő utca közepén, egy sportpálya mellé álmodták meg az éttermet, ahová a kiálló sporttársakat finoman irányító portáson keresztül lehet eljutni. Ő könnyed „hovahova” kiáltással érdeklődik...
A koncepció csillagos ötös bekarikázva, a kivitelezés egyelőre még korántsem olyan szívet melengető. A hentesbolttal párosított Belvárosi Disznótoros remekül hozza egy rusztikus magyaros gyorsétterem megszokott hangulatát és...
Simán lehet, hogy 2010 itthon a gasztropubok éve lesz: tavaly év elején az Andrássy úti Ring Café kitalálta, hogy az Angliában népszerű műfajt kipróbálja itthon, most meg már a nemrég nyílt Rumbach 7 is gasztropubként hirdeti...
Az étlapon nagyon sok a magyaros fogás, még azt is megkockáztatom, hogy az egész hangsúlyosabb, mint az egyéb vidékekről összeszedett kínálat. A kiszolgálás profi, gördülékeny, bár kicsit sietős és szenvtelen, az enteriőr...
Na végre, ez is van Budapestnek: egy hamisítatlan hely hipsztereknek. A Most! minden ízében erre a szubkultúrára alapozza az üzletmenetét, és nem is csinálja rosszul.
Friss before-hely nyílt a Wesselényi utcában, ahol a bemelegítést viszonylag olcsón, de felettébb szórakoztatóan lehet megejteni. Ajánlott állomás a hosszú bulik elé.
Új helyet nyitott a Jelen stábja a Zichy Jenő utcában. Az őszi idényre talán utolsóként benevező, kultesélyes versenyző romkocsmás elemei szépen illeszkednek a kerület minőségi elvárásaihoz.
Az egyik leghíresebb pesti presszó, az 1968-as születésű Ibolya végre, szó szerint régi fényében tündököl. Korhű másolat – korszerű presszó!
Ha egy hely - legyen az kocsma, tér, mozi vagy bármi – „melléknevesedik”, az olyan, mintha a köznyelv adna át egy virtuális életműdíjat. Nem hiába született meg a „toldis hangulat” szókapcsolat sem…
Kiadja a Sanoma Budapest Zrt.