Varázsfuvola

Rendkívüli helyszínen, a Vígszínházban tartja legfrissebb bemutatóját a Magyar Állami Operaház társulata. A Víg volt igazgatója, mai főrendezője, Marton László színpadra állította Varázsfuvola minden kétséget kizáróan az évad egyik legnagyobb, s legizgalmasabb vállalkozása lesz a fővárosban. Garancia erre Marton életműve mellett a pompás szereplőgárda is, melyben a magyar operajátszás legkimagaslóbb alakjaival találkozhatunk.

Frissítve: 2009. 12. 24. 04:30

Varázsfuvola
Wolfgang Amadeus Mozart kultikus műve a világ operaszínpadainak éke, az operairodalom egyik legnagyobb remeke, mellyel kapcsolatban az egyetemes humanizmust, magasztosságot és misztikumot szokás emlegetni. Mozart utolsó operája ez, melyet halála évében, 1791-ben, mindössze harmincöt évesen írt. A Varázsfuvolának könyvtárnyi az irodalma, misztikus szimbólumokban gazdag cselekményét évszázadok óta elemzik, vizsgálják, méltatják. Az Emmanuel Schikaneder énekes-író, hajdani vándorénekes által megalkotott szöveg a szabadkőművesség alapvetéseinek, gyakorlatának gazdag tára: misztikusságát, a széles tömegek érdeklődését e tény a mű születése óra meghatározza.

A mű színlapján a korabeli Bécs és Pest viszonyai, állapota összevetéséről olvashatunk, szellemes „hajtogatásban”. A Schikaneder által bérelt, a Varázsfuvola bemutatására kiszemelt bécsi színház, a Theater auf der Wieden – Freihaustheater 1791-ben pont olyan különös, nem éppen nyertes elhelyezkedés ellenszelében próbált létezni, mint egy évszázaddal később a Mozart-remeket most bemutató Vígszínház. Egy új, a terjeszkedő nagyváros által frissen birtokba vett, riasztó, elhanyagolt, veszélyes környéken épült fel mindkét teátrum. A bécsi, mely a Varázsfuvolát annak a Lipót császárnak első uralkodási évében mutatta be, kiről a pesti Lipótváros, s az Újlipótváros – melyek határán, a Nagykörúton a Víg áll – nevét kapta, s a pesti teátrum, hová a megnyitó fényes közönsége, a legendák szerint még a sárba letett deszkapallókon billegve érkezett. Számos hát a párhuzam, a kapcsolódási pont.

„A Magyar Állami Operaház és a Vígszínház együttműködése játékos-komoly kísérletnek is tekinthető: kíváncsiak vagyunk, hogy színházaink különbsége inspiráló energiává alakítható-e, hogy mai viszonyaink között is létrehozható-e az a bizonyos termékeny fénytörés” – olvashatjuk a bemutató kapcsán. A végeredményt karácsony első napjától élvezhetjük, majd egy – bizonyosan – hosszú széria során.

Rendező: Marton László


– Babinetz –

Varázsfuvola  2009 december 25., 29. 19h, 27-én 11h és 18h is.
 
                        2010 január 16., 17., 20. 19h, 17-én 11h is.

Vígszínház


Forrás: EXIT