Lassan két éve már, hogy az elköltöztetett Holdudvar után megkapta jól megérdemelt egyetemi klubját a patinás ELTE Bölcsészkara. A Könyvtár Klub idén nyáron a campus kertjét is benépesíti – nem csak részegen vitatkozó filozófia-hallgatókkal.
A
Könyvtár Klub kezdetben nem csinált semmi mást, csak kielégítette a bölcsészigényeket: olcsó volt a kávé, lehetett dohányozni, volt csocsó,
mr2petőfi-konform zenék szóltak – este pedig együttesek és felesakciók szórakoztatták a népet. Nem nagy truváj, de abszolút működött: mire észbe kapott a vezetőség, már az Astoria
egyik legforgalmasabb éjszakai szórakozóhelyévé vált.
A kert gyakorlatilag ezt a hagyományt viszi tovább: délelőttönként kávézó, limonádézó bölcsészközönségbe botlik az ember, estefelé meg csak úgy ömlik a nép a TreffOrt-ba. Impozáns sörpadok, napernyők és kerti székek uralják a helyi
dizájnt. Lampinokkal kirakott egyenesek futnak a középen terpeszkedő zöld szigetig, itt meglepően kiterjedt növényzet, szőnyeges álpadló és babzsákok adnak alternatív lehetőséget a hűsölésre. (Plusz némi ad hoc street art jelleget kölcsönöz a helynek az ismeretlen művészek által festett vászonlepedők sora.)
A zárt Könyvtár Klub és a nyitott kertrész egymást kiegészítve működik egész nyáron: az esti koncertek (köztük az állandó
Tajtékos Kedd és más, jól bejáratott programok) kilenctől a pincehelységben zengenek, délután viszont a külső színpadon is fellép egy-egy akusztikus formáció, ami közelről jól szól, távolról meg halkan duruzsol, ha csak dumálni akarunk egy fröccs mellett. A másik újdonság a grill-konyha, kertipartiba illő fogásokkal.
Ahogy a közönség, a zenei felhozatal is vállaltan sokoldalú:
etno-dj, progresszív jazz-formációk és
feltörekvő gitárzenekarok is megférnek a színpadon, éjszaka pedig a táncoslábúak örömére a Quimbytől Boban Markovic-ig mindenféle sláger megfordul a lemezlejátszókon.

Felmerül a kérdés: hova tart
a TreffOrt? Vajon Holdudvar-szerű, óriási buliteleppé kíván avanzsálni, vagy inkább megmarad a „kulturáltan sörözünk, vidáman táncolunk” nyomvonalon? Valószínüleg egyelőre marad az utóbbi, hiszen az esti hangos zenét a pincébe száműzik, és rendre a kertben marad a társaság nagy része. Így aki fékevesztett
bulit keres, az a föld alá szorul, míg a barátok fenn üldögélnek - valószínüleg hamar megunja. Mert az a pár száz ember, aki rendszeresen látogatta télen is a helyet, pont elég volt ahhoz, hogy zsúfolásig megteljen a pince és óriási buli kerekedjen – de nyáron, a hatalmas kertnek köszönhetően szinte lehetetlen megtölteni az egész komplexumot. (Bár becsületesen meg kell jegyeznünk: hétvégenként azért néha mégis sikerül…)
Cs.L.
TreffOrt 1
088 Budapest, Múzeum krt. 4 Nyitva: reggeltől kimerülésig (pince: H-SZ 18ó-03ó30p) tel: 061-411-1738
korsó Soproni: 380 HUF