The Killers – Live From The Royal Albert Hall
A szak(?)sajtó által gyakorta csak a „legangolabb amerikai zenekar” címkéjével matricázott The Killers úgy döntött, első DVD-jét London legendás – 1963-ban a Beatles és a Stones egyetlen közös fellépésének is otthont adó – koncerthelyszínén, a közel másfél évszázada működő Royal Albert Hallban rögzíti.
Frissítve: 2010. 02. 08. 15:22
És a monumentalitást mindig is a keresetlen egyediség elé helyező
csapat ezúttal sem hibázik. Az egy uszkve tizenhat éves rajongója szerint a
„rocktörténet egyik legjobb frontembere”, a karizmájában egy tévés prédikátorral vetekedő Brandon Flowers által levezényelt show (nevezzük így) vérprofi, a helyszín kiválasztásától az emberi léptékű színpadon és a bandát mindenhová elkísérő mexikói, belga, spanyol stb. rajongóknak dobott, helyszíni bevizelésre serkentő gumicsontokon át a majd’ kétórás, gyönyörűen bevilágított és – néhány kisebb megingástól eltekintve – kifejezetten hangulatosan,
öltözőtől az utcáig filmezett műsor felépítéséig, sőt, a pontos számítások egészen odáig terjednek, hogy a helyiek nagy örömére előkerül a New Order Shadowplaye is.
Tudomány tehát van. S hogy mi a helyzet az élettel? Nos, akit nem zavar, ha napjai
a nyolcvanas évek leggagyibb műanyag díszletei / hangzásai között peregnek, annak egészen fantasztikus élményben lehet része. És ezzel nem viccelek.
7/10
– Láng Vince –
Kiadó: Island / Universal
Forrás:
EXIT