Pink Martini: Splendor in the Grass

Mi sem önszántunkból hallgattuk meg a portlandi Pink Martini 2009-es albumát, hanem – a kötelesség mellett – halvány reménytől hajtva, hátha ez majd változtat a törvényszerűségen. A tizenvalahány tagot számláló oregoni lounge-orkesztra becsületére legyen mondva, finom (ön)iróniával áthatott zenéjüket nagyon is komolyan gondolják és művelik: a hangszerelés fifikás, a saját szerzeményekbe beledolgozott – Lalo Schifrin, Csajkovszkij vagy Schubert – idézetek remekül működnek, továbbá az érzelmes (nyálas) olasz dalok hangulata, mint vezérfonál, szépen végigvonul az albumon, amelyben az unásig hallott bossás, doo-wopos, bluegrassos, sanzonos dalokhoz képest az egy szem 60’s kamarapopos szerzemény szinte már forradalmian hat.

 

De tegyük feltételes módba az előző mondatot, ugyanis mindezt csak akkor állapíthatjuk meg, ha rendesen fülelünk a zenére, és sajnos ez lehetetlen, mert a 3–4. szám után menthetetlenül elkalandozik a figyelem. Audrey Hepburnöknek, akik luxuskivitelben élik az álmukat, viszont erősen ajánlott.

5/10

– Bugi Jakab –

Kiadó: Wrasse / Heizn / Indiego