Ki nevet a végén?
A haldokló humorista, a szomorú bohóc hálás témája a művészetnek, az emberek nagy részének ugyanis az a kényszerképzete, hogy aki viccek meséléséből él, az a nap huszonnégy órájában is ugyanezt teszi. Aztán amikor mégsem, akkor meglepődik, hogy jé, ez az ember nem is olyan vicces, mint szilveszterkor volt a tévében, sőt, kifejezetten irritáló tapló benyomását kelti, aki akkor se tudna élesben egy jó poént mondani, ha az élete múlna rajta.
Frissítve: 2010. 02. 08. 19:22
Ez történhetett valamikor Judd Apatow-val is, aki a
Felkoppintva után ismét rendezőként áll a közönség elé, és az imént vázolt témát dolgozta föl:
a nagymenő stand up komikus-filmsztár egy szép napon megtudja, hogy egy igen
ritka vérrákja van, ami a korai diagnózis és a megfelelő terápia ellenére is csak nyolc százalékos túlélési aránnyal kecsegtet, ami elég kevés. A magányos Simmonst összehozza a sorsa egy fiatal, feltörekvő komikussal (Seth Rogen), akivel először meló-, később baráti kapcsolatba kerül.
Judd Apatow hozza tulajdonképpen már védjegyévé vált műfajt:
hétköznapian megrajzolt, emberi figurák bemutatására alapuló történet, kis érzelem, kis dráma és némi humor, utóbbiból is az a szabadszájú, de azért nem ízléstelen vonal, amit a vásári komédiák hangoskodásától megcsömörlöttek annyira imádnak, hogy Apatow-t anno ki is kiáltották a vígjáték megújítójának.
Mindehhez vegyük még hozzá az unalomig nyomatott Apatow-brancsot, akik majdnem teljes létszámban képviseltetik magukat (
Paul Rudd sajnos hiányzik), és
Adam Sandlert, aki a Spangol és az Üres város után megint csak bebizonyítja, hogy ha nem baromkodni kell, akkor ő egy egészen jó színész.
A játékidő Apatow-san pont háromnegyed órával több a kelleténél, és Jonah Hill is pont ugyanolyan irritáló, mint az összes eddigi filmben, úgyhogy nagy meglepetésre senki ne számítson: Apatow-filmeket az ember azért néz, mert bejön neki ez a stílus, és Apatow ezt pontosan tudja, úgyhogy egy fikarcnyit nem hajlandó változtatni a jól bevált receptjén.
Film: 7
Extra: 5
– Dino Vercotti –
Funny People (2009)
Rendező: Judd Apatow
Szereplők: Adam Sandler, Seth Rogen, Jonah Hill
Hossz: 140 p
Hang: angol, magyar
Felirat. magyar
Extra: audiokommentár, bakiparádé
Forrás:
EXIT