Kapitalizmus: Szeretem!
Csúnya, csúnya gazdagok
A Tőzsdecápák 2 előzetesében Gordon Gekko szájából ezt halljuk: „Emlékeztettek, hogy egyszer azt mondtam: a kapzsiság jó. Most már legális is.”
Frissítve: 2010. 02. 03. 06:22
Ez az egy mondat többet mond az amerikai kapitalizmus jelenlegi állapotáról, mint
Michael Moore dokumentumfilmje két órában. A
pénzügyi világválság ürügyén a hátteret vizsgálva mindössze odáig jutott, hogy a gazdagok rosszak, nem törődnek a szegény, dolgos munkásemberekkel (szép zenével aláfestett, szomorú képek kilakoltatásokról stb.), ráadásul politikai kapcsolataik is vannak, elsősorban republikánus körökben.
Nehéz komolyan venni egy rendezőt, aki a 21. század elején még képes rácsodálkozni arra, hogy milyen társadalmi igazságtalanságok vannak egyes szakmák között (jé, egy topmenedzser többet keres, mint egy emberek életéért felelős pilóta!!!), és minden irónia nélkül, tanító jelleggel mutatja be, ahogy papok úgy nyilatkoznak a kapitalizmusról, mintha az ördögtől való lenne.
Már a
Kóla, puska, sültkrumpli óta nyilvánvaló, hogy Moore propagandafilmes, aki eddig kellő sikerrel, ügyes filmes eszközökkel kampányolt a demokrata párt győzelméért, de most vadabb irányt vett. Már a
Sickóban ódákat zengett a kubai, mindenki számára ingyenes egészségügyi rendszerről, kijelölve ezzel a mostani irányt. Úgy tűnik, szép lassan a szocializmus rendszerének lelkes támogatójaként tarthatjuk őt számon. Kár, hogy nem kicsit korábban kezdte meg filmes karrierjét, mert negyed századdal ezelőtt megmutathattuk volna neki mindezt működés közben.
– Tulu – Capitalism: A Love Story (2009)
Rendező: Michael Moore
Szereplő: Michael Moore
Hossz: 127 p
Forgalmazó: Fórum Hungary
Forrás:
EXIT