Kacsa

Üdvözlőfalatként padlizsánkrémet kapunk és friss pirítóst. A krém jó, érezni benne egy halvány füstösséget, és határozott, de nem tolakodó halaromát, talán szardellát. A szegedi halászlé jó, legalább is a budapesti éttermi sztenderdhez képest az, ami annyit tesz, hogy jóízű, a hal nem kétes állagú, nem pocsolyás. Persze a szegedi mivolt problematikus, a léből ítélve ez inkább szűrt szegedi, ugyanis a passzírozott alapnak semmi nyoma a tányérban.

 

A fácánleves nem lenne rossz, ha a bele tett fánk nem rontaná le az élményt. Először is: ez nem fánk, hanem valami koppanósra sütött, kiszárított tészta, amit foggal alig bírunk megkezdeni, nemhogy kanállal kettévágni. Másrészt a belekerült töltelék nem jó ízű, nulla fűszerezés, nulla rafinéria. És a kifolyó máj aztán zavarossá teszi a jóízű, tiszta, intenzív levet is.

 

Az őzragu igen jól sikerült. A hús puha, szaftos, mégis karakteres. A gombaragu jól igazodik a hús ízéhez, szépen kiegészíti azt. A gombák nincsenek szétfőzve, pont jó állagúra készítették. A burgonyafánk gyengébb, kissé csirizes, ragacsos a belseje, egyáltalán nem olyan ruganyos, mint azt az ember várja. A párolt répa, brokkoli és karfiol teljesen fölösleges, és nemcsak azért, mert nem igazán sikerült eltalálni az ideális párolási fokot, és így az ideális esetben ress zöldségek puhák, löttyedtek lettek, hanem azért is, mert semmi értelmük nincs a tányéron, semmit nem tesznek hozzá a ragu-fánk kettőshöz.

 

A kacsamell töltve érkezik, dijoni mártáson, szépen megpirított hercegnő burgonyával. A tányérra került még hat darab, üveges, magozott fekete olajbogyó, egy friss kakukkfű ág, hajszálvékonyra szelt citromhéj. Ezen elemek közül kizárólag a citromhéjnak van létjogosultsága, annak viszont nagyon: fantasztikusan földobja a kacsamell ízét, hibátlan párosítás. A hús egyébként remek. Azon ritka pillanatok egyike ez, amikor bebizonyosodik mindaz, amit eddig is tudtunk: attól, hogy egy húst megtöltenek valamivel, még nem kell cipőtalppá szárítani. A kacsamell ugyanis meglepő módon rózsaszínű maradt, benne a ricottás töltelék könnyű, bár a hajszálvékonyra vágott hegyes erős kissé műfajidegen, főleg úgy, hogy alig csíp. A dijoni mártás kissé tompa, ami nem baj, mert így legalább nem nyomja agyon a többi ízt. Az más kérdés, hogy ehhez a tányérhoz a dijoni mártás lenne e a legalkalmasabb kísérő (nem).

 

A kiszolgálás közelíti a kifogástalant. A kacsa még mindig nem ér annyit, mint amennyiért kínálják a portékájukat, de a célközönség (jól szituált idősebb turisták) nyilván nem lesz elégedetlen.
 

Étel: 7
Kiszolgálás: 9
Ár/érték: 3