Jason Mraz – Beautiful Mess – Live On Earth
Három –elsősorban hazájában, az Egyesült Államokban – sikeres stúdiólemez után Jason Mraz (és menedzsmentje) elérkezettnek látta az időt, hogy egy koncertalbummal (újfent) tudatosítsa a világgal, kivel is áll szemben. Vagy inkább azt, hogy ki mellett áll, hiszen hősünk egy igazi hallgató- és rádióbarát bojneksztdór, a 110%-ban píszí fajtából.
Frissítve: 2010. 02. 02. 17:22
A döntést meghozó mítingen ködösítés gyanánt (és
Mr. A–Z amúgy elvitathatatlan popvénája okán) feltételezhetően előkerült néhány, a zeneiséget firtató gondolat is, de ne tévedjünk, a lényeg az volt: immáron senki földlakó előtt ne maradjon rejtve, milyen jó fej is ez a
Jason fiú.
A tavaly augusztus 13-i chicagói koncertet az örökkévalóságba véső CD/DVD-kombó ebből a szempontból tökéletesen teljesít, feltéve, hogy olyan potomságoktól, mint őszinteség, szenvedély és elhivatottság, hajlandóak vagyunk eltekinteni.
Nem az a baj, hogy a nép eme kockásinges fia minden különösebb faxnit félretéve nem akar semmi mást, csak szórakoztatni, és még az is elnézhető, ha a különféle (ultra)light-osra vett popklisék mögött az egyéniség nuku, de hogy mindez annyira hatásvadász módon történjen, mint ezúttal, na, az azért már kicsit bántó.
És minthogy az előző hetekben nagy sikerrel rántottuk le a leplet a recenzensi személyiség néhány alapvető vonásáról, rendszeres olvasóink sejthetik: a kritikusnál ez már kiveri a biztosítékot. Mert neki zajból van a lelke.
5/10
– Tom Regen –
Kiadó: Atlantic /Warner
Forrás:
EXIT