Hong Kong Taiwan

A konyha az itthon megszokott kínai sztenderdeket kínálja (jelenleg az egyetlen karakteres arcú étlapot kínai ügyben a Wang mester produkálja, erről már írtunk januárban), lenyűgözően hosszú halas-tengeri állatos ételsorral. Az árak igazodnak a barátságosabb kínai helyek árképzéséhez.

A kacsanyelv egyrészt hihetetlenül szórakoztató látvány, másrészt némileg csalódást okoz: olajban kisütött nyelv, ami egyrészt kissé állott ízű, másrészt szikkadt, harmadrészt túl sok olajat szívott magába. Inkább az egzotikus jelleget tudtuk benne élvezni, mint a nagyszerű ízeket / állagot.

A szójás marha hűtőhidegen érkezik, kissé kemény és száraz (a nyomába sem ér például a Lanzhou hasonló fogásának, ahol ugyanez a hús omlós, könnyű és szaftos). A mellé adott szójaszósz pikáns, kellemesen csípős és fűszeres. Az édes-savanyú oldalas átlagos minőség, kellemes ízű, porhanyósra sütött sertéshús, kissé sok csontszilánkkal.

A pekingi kacsa jó, a bőre könnyű, a hús omlós (csak nagyon minimálisan szárazabb az ideálisnál, de valószínűleg nem az ilyen egyszemélyes adagokon kell ezt lemérni, hanem az egész pekingi kacsán, amire viszont nekünk nem volt most lehetőségünk).

A lapon sült marhahús zöldséggel nem rossz: nagyon puhára készített hús, kissé kocsonyás-szójás szószban (némi ízfokozó gyaníthatóan került a tányérba), roppanós fafülgombával, konzerv borsóval (pedig hát most szezonja is van a frissnek), hagymával. A sült üvegtészta kissé ragad, de kellemesen ruganyos, és nem pempős-csirizes, mint ahogyan sok helyen adják.

A kiszolgálás kedves, bár néha figyelmetlen, és a kommunikáció nyelvi akadályokba ütközik (ilyenkor gyorsan ott terem egy magyar anyanyelvű pincér is segíteni, úgyhogy nem kell megijedni, hogy nem azt kapjuk, amit szeretnénk.)